Együtt élni az új alkotmánnyal

Az Országgyűlés 2011. április 18-án elfogadta Magyarország Alaptörvényét, amelyet a köztársasági elnök április 25-én írt alá; 2012. január 1-jén lép hatályba. Ezzel a magyar alkotmányos fejlődés új szakasza kezdődik. A korábbi alkotmány formálisan az 1949. évi XX. törvény volt, amelyet 1989-ben szinte teljesen újraírtak, és amely azóta is a demokratikus jogállam alapjául szolgált, de a címe és száma egy diktatúra kezdeteire emlékeztetett. Az új alaptörvény hívei ezt a feloldatlan ellentmondást tartják az egyik legfontosabb indoknak; bírálói inkább a megalkotás módját és egyes tartalmi elemeket kifogásolják.

Mi újdonság, és mi folytonosság?

Az Alaptörvény ünnepélyes bevezetővel, a Nemzeti hitvallással kezdődik, amely a magyar történelemre, a Szent Koronára, a kereszténység nemzetmegtartó szerepére és a nemzeti összetartozásra hivatkozik. Az alapjogi fejezet, a „Szabadság és felelősség”, nagyrészt átveszi a korábbi alkotmány jogkatalógusát, és néhány új elemet is tartalmaz, például az emberi méltóság mellett a magzati élet védelmét és az adósságfék szabályát az államháztartásra. Az állam alapszerkezete – parlamentáris kormányforma, köztársasági elnök, Alkotmánybíróság, független bíróságok – lényegében megmarad.

Sok részletszabályt az Alaptörvény sarkalatos, azaz a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával elfogadható törvényekre bíz. Ezek köre a korábbi úgynevezett kétharmados törvényekéhez képest is széles. Támogatói szerint ez a fontos intézmények stabilitását garantálja; kritikusai szerint a mindenkori többség a jövőbeli kormányok mozgásterét is szűkítheti.

Egy alkotmány nem csak szöveg

Az alkotmányelmélet egyik régi belátása, hogy az alkotmány tartóssága nem csupán a szövegén múlik. Az amerikai alkotmány több mint két évszázada él, bár szövege rövid és sok kérdésben hallgat; erejét az adja, hogy a politikai szereplők és a polgárok egyaránt a közös játékszabályok foglalatának tekintik. A Federalist szerzői abban látták az alkotmány lényegét, hogy az ambíciót ambícióval ellensúlyozza – azaz a hatalmi ágak egymást korlátozzák.

Stephen Holmes a „prekommitment” fogalmával írta le, miért köti meg egy közösség a saját kezét: hogy a pillanatnyi szenvedélyek ne írhassák felül a hosszú távú elveket. Elster, Offe és Preuss a posztkommunista átmenetről írt könyvükben a „tengeren újjáépített hajó” képével érzékeltették, milyen nehéz menet közben átépíteni az intézményeket: a hajónak közben is úsznia kell.

Mi következik?

A következő hónapokban és években sok múlik azon, hogyan születnek meg a sarkalatos törvények, és hogyan értelmezik az Alaptörvényt az intézmények – elsősorban az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok. A nemzetközi szervezetek, köztük az Európa Tanács Velencei Bizottsága, várhatóan véleményt mondanak a szövegről; ezeket érdemes a hazai vitákkal együtt olvasni.

A polgár számára az „együtt élni az alkotmánnyal” azt jelenti, hogy ismeri a jogait, és élni is tud velük. Egy alaptörvény akkor válik valóban közössé, ha azok is a sajátjuknak érezhetik, akik nem értettek egyet a megalkotás módjával. Ehhez mindenekelőtt kiszámítható, pártatlan alkalmazásra van szükség – és arra, hogy a vita az alkotmányos keretekről a nyilvánosság előtt, érvekkel folytatódjon.