Demokrácia: több mint a többség uralma

A demokrácia szó a görög démosz (nép) és kratosz (uralom) összetételéből született, és a szó szerinti jelentése félrevezetően egyszerű: a nép uralma. Az athéni népgyűlésen a teljes jogú polgárok személyesen szavaztak a háborúról és a békéről, sorsolással töltötték be a hivatalok nagy részét, és cserépszavazással száműzhették azt, akit veszélyesnek tartottak a közösségre. Ez a demokrácia ugyanakkor kizárta a nőket, a rabszolgákat és az idegeneket, és a filozófusok – Platóntól Arisztotelészig – gyakran a csőcselék uralmának torzképét látták benne.

A képviselet és a korlátozott hatalom

A modern demokrácia két fontos ponton tér el ettől. Az egyik a képviselet: nagy, sokmilliós közösségekben a polgárok nem maguk döntenek minden kérdésben, hanem rendszeresen megválasztják azokat, akik a nevükben döntenek, és akiket a következő választáson elszámoltathatnak. A másik a hatalom korlátozása. A 18. századi alkotmányozók – az amerikai Federalist szerzőitől Montesquieu-ig – egyaránt attól tartottak, hogy a korlátlan többség ugyanolyan zsarnok lehet, mint a korlátlan uralkodó.

Tocqueville az 1830-as években Amerikát járva a „többség zsarnokságáról” írt: arról a veszélyről, hogy a többség nemcsak politikai, hanem társadalmi nyomással is elhallgattathatja a kisebbséget. Válasza nem a demokrácia elutasítása volt, hanem a helyi önkormányzatok, az egyesületek, a független bíróságok és a szabad sajtó dicsérete – mindazoké az intézményeké, amelyek a választások közötti időszakban is teret adnak a polgári részvételnek és a kisebbségi véleménynek.

Magyar fordulópontok

A magyar alkotmányos fejlődésben az 1848-as áprilisi törvények jelentették az első nagy lépést a képviseleti kormányzás felé: népképviseleti országgyűlést és a parlamentnek felelős kormányt hoztak létre, igaz, korlátozott választójoggal. A választójog kiterjesztése, a titkos szavazás bevezetése és a nők választójoga a 20. század nagy vitái közé tartozott; a titkos szavazás általános bevezetése vidéken csak az 1938-as választójogi törvénnyel valósult meg.

Bibó István 1946-ban azt írta, hogy a demokrácia lényege a félelemtől való megszabadulás: az, hogy a polgárnak ne kelljen tartania a hatalomtól, ha véleményt mond. Az 1989-es alkotmányos fordulat ebben az értelemben is új kezdet volt: szabad választásokat, többpártrendszert, Alkotmánybíróságot és alapjogi garanciákat hozott.

Mi kell a demokráciához?

Robert Dahl amerikai politológus a valóban létező demokráciákat „poliarchiának” nevezte, és néhány olyan feltételt sorolt fel, amelyek nélkül a választás formalitás marad: szabad és tisztességes választások, általános választójog, a tisztségekért való verseny szabadsága, szólás- és sajtószabadság, alternatív információforrások és egyesülési szabadság.

Arend Lijphart összehasonlító munkája egy másik fontos dologra figyelmeztet: a demokráciáknak nem egy mintájuk van. A „többségi” modellek – mint a brit – a győztesnek erős felhatalmazást adnak; a „konszenzusos” modellek – mint a svájci vagy a holland – a hatalom megosztására, koalíciókra és a kisebbségek bevonására építenek. Mindkettő lehet stabil és jól működő; különböző értékeket rangsorolnak előrébb.

Demokrácia mint gyakorlat

A demokrácia ezért nem egyszer s mindenkorra megszerzett állapot, hanem napi gyakorlat. Része a választás, de része a vita kultúrája, a vesztes fél tisztelete, a független intézmények önmérséklete és a polgárok tájékozottsága is. Aki komolyan veszi, annak a saját oldala hatalmát is ugyanazokkal a mércékkel kell mérnie, mint a másikét. Ez talán a legnehezebb, és egyben a legfontosabb demokratikus erény.