A választási rendszer reformjáról: mit érdemes mérlegelni?

A választási rendszer az a szabálykönyv, amely a szavazatokat mandátumokká alakítja. Ugyanazokból a szavazatokból különböző szabályok mellett nagyon különböző parlament jöhet létre. Ezért a választójogi reform mindig a politika legkényesebb kérdései közé tartozik: aki a szabályokat írja, az a saját esélyeit is befolyásolja. Éppen emiatt érdemes a vitát olyan mércékkel folytatni, amelyek függetlenek attól, ki van éppen kormányon.

Az 1989-es kompromisszum

A rendszerváltáskor elfogadott választási törvény a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások kompromisszuma volt, és a világ egyik legbonyolultabb vegyes rendszerét hozta létre. A 386 fős Országgyűlés tagjait három úton választották: 176 képviselőt egyéni választókerületekben, legfeljebb 152-t megyei és fővárosi listákról, a fennmaradókat pedig országos kompenzációs listáról, amelyre a máshol „elveszett” töredékszavazatok alapján jutottak mandátumok. Az egyéni körzetekben két forduló volt, és érvényességi küszöb is vonatkozott a választásokra.

A rendszer erényei közé tartozott, hogy stabil kormánytöbbségeket eredményezett, miközben a kisebb pártok is bejuthattak a parlamentbe. Bírálói szerint ugyanakkor túl bonyolult volt, a győztest gyakran a szavazati arányánál jóval nagyobb mandátumtöbbséggel jutalmazta, az egyéni választókerületek pedig az évek során egyre egyenlőtlenebb méretűvé váltak. Az Alkotmánybíróság 2005-ben meg is állapította, hogy a választókerületek közötti eltérések alkotmányellenes mértékűek, és a törvényhozót a beosztás felülvizsgálatára kötelezte.

A reformvita kérdései

A parlament létszámának csökkentése évek óta napirenden van, és a választási rendszer átalakítása most is a közbeszéd része. Bármely javaslat megítéléséhez érdemes néhány alapkérdést feltenni.

Arányosság vagy kormányozhatóság? A tisztán arányos rendszer pontosan tükrözi a választói akaratot, de széttöredezett parlamentet és nehéz koalícióképzést eredményezhet. A többségi rendszer erős kormányt ad, de a szavazatok jelentős része mandátum nélkül maradhat. A vegyes rendszerek a kettő között próbálnak egyensúlyozni; a kérdés az arány.

Egy vagy két forduló? A kétfordulós rendszer lehetővé teszi, hogy a választók második körben a számukra elfogadható jelöltek közül válasszanak, és ösztönzi a pártok közötti együttműködést. Az egyfordulós rendszer egyszerűbb és olcsóbb, de a relatív többséggel nyerő jelölt mögött a választók kisebbsége is állhat.

Ki rajzolja a térképet? A választókerületek határainak meghúzása – különösen, ha azt a parlamenti többség végzi – a manipuláció lehetőségét hordozza. A nemzetközi jó gyakorlat független bizottságot és előre rögzített, rendszeres felülvizsgálatot ajánl.

Mikor változzon a szabály? A Velencei Bizottság választási kódexe azt javasolja, hogy a választási rendszer alapelemeit legalább egy évvel a választás előtt ne módosítsák, és a változtatás széles politikai egyetértéssel szülessen.

A jó választási rendszer mércéje

Nincs tökéletes választási rendszer. Duverger óta tudjuk, hogy a szabályok alakítják a pártrendszert, Lijphart összehasonlító kutatásai pedig azt mutatják, hogy az országok sokféle megoldással is stabil demokráciát építhetnek. A jó rendszer ismérve nem az, hogy egy adott párt számára kedvező, hanem az, hogy a vesztesek is elfogadják a szabályok tisztességét. Egy választójogi reform legfontosabb próbája ezért nem a következő választás, hanem a rá következő: az, hogy a szabályokat akkor is jónak tartják-e az alkotói, ha ellenzékbe kerülnek.

Az Országgyűlés 2011 decemberében új választási törvényt fogadott el, amely 199 fős parlamentet és egyfordulós rendszert vezetett be; az itt felsorolt mércék ennek megítélésére is alkalmasak.